2012. október 23., kedd

Matyó


Eddigi ékszereim mintájukat tekintve igen változatosak, szívesen készítek romantikus, vintage hangulatú ékszereket, de szeretem az absztrakt mintázatokat is, valamint a népművészeti motívumok is gyakran előkerülnek alkotásaim során.

Készítettem már Matyó, Sárközi, Palóc és Kalocsai mintákat megörökítő ékszereket is, mindezek közül a felsorolásban elsőként szereplő Matyó volt az, amely szinte mindig osztatlan sikert aratott.

Nagyon szeretek ezzel a mintával dolgozni, nem állnak tőlem távol a hagyományőrző dolgok, általános iskolás koromban néptáncoltam, valamint énektanárnéni gyerekeként számtalan népdalt ismertem, énekeltem, furulyáztam gyerekként.


Bevallom őszintén, magáról a népcsoportról, és a motívumról sem tudtam ezidáig túl sokat, ezért kutakodtam kicsit, és az alábbi összefoglalót találtam a legjobbnak, jöjjön tehát egy Matyó-kisokos:


"A színes, szabadrajzú, tömött mintás mezőkövesdi matyó hímzés az 1896-os Millenniumi Kiállításon óriási sikert aratott, innen számítjuk virágkorát. Ezután kezdtek el falvédőket, kerek asztalterítőket stb. is hímezni, és ekkor lett a színeket jobban kiemelő fekete az alapszín.
A matyók a palócsághoz tartozó népcsoport, a dél-borsodi vidéken élnek, három településen: Mezőkövesden, Tardon és Szentistvánban. Ami matyó hímzésként él a köztudatban, az a leggazdagabb, kövesdi változat. Ez számtalan színt és motívumot használ, de szigorú szabályok szerint készül. A leginkább ismert színes, rózsás hímzés úgy alakult ki, hogy a szűcshímzést kezdték el átvinni a textilekre. Itt a sűrű, tömött minta teljesen kitölti a felületet, bokorszerűen helyezkedik el, színezése erős, telt. Legjellegzetesebb a matyó rózsa, melynek számtalan formája ismert. A leghíresebb íróasszony (mintarajzoló), Kisjankó Bori számos változatot tervezett, ezért is hívták százrózsásnak." (forrás: www.vendegvaro.hu)

Ezek után pedig érkezzenek az eddig elkészült Matyó-ékszereim:















3 megjegyzés:

  1. Oh, az a matyó karkötő (a 2.) álom! :) A blogra feltöltött ékszerekből lehet majd számítani eladó példányokra is? :)

    VálaszTörlés
  2. Hanna, pont a jövőhét elején érkezik olyan medálalapom, ha szeretnél olyan karkötőt, akkor tudok neked készíteni. Plusz a gyűrű is elkészül végre :)

    VálaszTörlés
  3. UUUUUUU *-* Jaj, alig várom!!! :) Köszönöm a gyors reakciót :) Igen, a 2 kis gyönyörűséggel kapcsolatban számíthatsz rám :) Akkor majd várok a jelre :)

    VálaszTörlés