2012. október 27., szombat

Ami a legnagyobb szenvedélyemet illeti



Angi vagyok, Budapesten élek, és súlyos függ
őségem van, odáig vagyok a repülőgépekért. Pontosítanék: az utasszállítókért és cargo gépekért.. Lassan 8 éve élek együtt ezzel a csillapodni nem kívánó mániával, és köszönöm, jól vagyok.
Sajnos kevés, nagyon kevés téma van az életemben, ami hosszútávon le tud kötni, érdekel a gasztronómia, a biológia, az ékszerkészítés, a tenisz, a jó könyvek, zene, DIY projektek, de egyetlen téma van a világon, ami életem végéig érdekelni tudna szünet nélkül, ez pedig a fent említett addikcióm tárgya.

Mindenképpen szerettem volna belecsempészni a repülőket valahogy a blogomba, de tudom, ez a legtöbb embert hidegen hagyó téma, "jaj, de szép kondenzcsíkos az ég" "ó, nézd most húzza be a "kerekeit" a gép!"  "hm, de idegesítően hangosak a szovjet gépek" és társai azok a mondatok, amik az ember száját elhagyják ha valamilyen módon interakcióba kerülnek a gépekkel. 

Nos, én kicsit más szemmel nézem őket, én vagyok az a lány, aki alapjáraton a süketebbik fajta ember, néha háromszori szólításra sem figyelek fel, viszont egy repülőt bármikor meghallok, szelektív a hallásom talán.
Olvasok róluk, dokumentumfilmeket nézek, maketteket gyűjtök, repterekre járok, csukott szemmel hajtóműsüvítést hallgatok ha relaxálni kívánok, repülős képeket/fotókat gyűjtök, és ha van rá mód, erről szövegelek non-stop.

Most ezt persze visszafojtanám, hoztam inkább egy repülős ékszert, és hozzá kapcsolódó képeket:



(nem, ő közel sem utasszállító-forma, de akkor is kellett nekem:))
A medál méretei: 4,2*4,9 cm, 75 cm hosszú láncon függ.











St. Marteen


Van 1-2 dolog, ami az amúgy repülők iránt közömbös emberek számára is érdekes lehet, ha van kedvetek és időtök, keressetek rá youtube-on az 1998-ban bezárt hongkongi Kai Tak repülőtér videóira, vagy a Holland-Antillák St. Maarten nevű szigetének Princess Juliana Airport repterének videóira (a fenti képen látható eseményt lehet megnézni), nagyon érdekesek!:) 


Ha megtetszett a képen látható ékszer, és szeretnél egyet magadnak (vagy akár a párodnak; ez az a nyaklánc, amit még egy fiú nyakában is simán el tudnék képzelni), akkor írj üzenetet az angibang154@gmail.com címre! 
2 db nyaklánc van még készleten. 

Nem pont ehhez a bejegyzéshez kapcsolódik, de már régóta szeretném feltenni Nektek a kérdést, megragadom hát most az alkalmat :
Hogy tetszik a blog? Milyen észrevételeitek vannak? 
Mivel névtelenül is kommentelhettek a blogon, ezért véleményeteket anonim módon is kifejezhetitek. Nagyon hálás lennék pár visszajelzésért!:)

3 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a blogod, örülök hogy ebbe is belevágtál. Facebookon is "követőd" vagyok, és nagyon inspiráló munkáid vannak :) a bloggal kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy a betűtípusok, amiket használsz, nem minden böngészőben jelennek meg megfelelően. Itthon (Chrome) szép, igényes a dizájn, suliban viszont (IE) az alapbetűtípus látszik, és kicsit összecsapott a blog hatása. Készíts egyedi fejlécet vagy menüfejléceket, akkor egységes lesz minden böngészőben és felbontásban! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Bogi! Köszönöm, örülök nagyon, hogy tetszik a blogom és a munkáim is :)
    Míg az életben már megtaláltam, sajnos a blogomat és a betűtípust illetően még nem jött el az Igazi, tudom, hogy néhány böngészőben nem a legszebb az összhatás, délután ha lesz időm, próbálok kitalálni valamit ami szép is meg jó is :)

    VálaszTörlés
  3. Csatlakoznék az előttem szólóhoz: nagyon tetszik a blogod, Angi! :) Klassz, hogy az ékszerek mellett egyéb témákkal is színesíted a napjainkat! Az is rendkívül tetszetős, ahogyan az ékszerekről írsz, kontextusba helyezed őket: történetük és lelkük van ezen az oldalon :)

    Ahogyan a nyakamban található repülős ékszerről, akit imádok! :)

    VálaszTörlés